Dr. MIKAO USUI 1865-ben született a Fa Bivaly évében. A japán asztrológia szerint ennek az esztendőnek a szülöttei rendíthetetlenek, mint a hegy, életükre a stabilitás és az egyértelműség jellemző. Usui élete általában kitűnően példázza is ezt. 1869-ben, négyévesen bekerül egy Tendai buddhista kolostorba. Itt a kínai Tientai mintájára a LOTUS- SUTRÁn alapuló tanításokat kap. E tanokat egy Saicho (767- 822) szerzetes honosítja meg Japánban. A szerzetesek szokatlanul szigorú fegyelemben éltek, és 12 évet kellett eltölteniük a kolostorban, mielőtt azt először elhagyhatták. A kikerülő papok, mint a nemzet támaszai és a lelkek megmentői voltak ismertek.

A kiotói szerzetesek mindig szoros kapcsolatot tartottak fenn a császári családdal. Japán iránti hűséget fogadtak, sokuk komoly politikai pályát futott be. Talán ez lehetett az oka Usui későbbi magas tisztségeinek is, hisz egy időben Japán egészségügyi- és belügyminisztere volt. Szerzetesi ideje alatt rendszeresen gyakorolt összpontosítást és befelé tekintési gyakorlatokat (shikan) a Kurama-hegy erőcentrumain. Közben Chi-kung (Ki-ko) gyakorlatokat tanult, melyekben igen magas szintet ért el. Ezek segítségével már szerzetesként is gyógyított.

*           *           *

USUI hagyatéka a Tanítása:

* Csak ma, a hála érzése tölt el!

* Csak ma, felhagyok az aggódással!

* Csak ma, nem leszek dühös!

* Csak ma, becsülettel végzem dolgomat!

* Csak ma, szeretek és tisztelek mindent, ami él!

*           *           *

És ne feledd: másokat csak akkor tudsz szeretni, ha önmagadban meglátod a csodát. Ekkor a külvilágból is a Feltétel Nélküli Szeretet fog visszatükröződni rád.